nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Kulturális hírek / Városi Napok 2007. oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
március 2021
előre
Városi Napok 2007.


Szeptember 21-23 között kerülnek megrendezésre az idei városi napok, mely a hagyományokat követve kínál programot minden korosztálynak. Pénteken a Gerenday Házban kezdődik a rendezvény 17 órakor Daróczi Gabriella hangversenyével. Ezzel egyidőben már a borsétány és pogácsafesztivál várja a vendégeket a kertben, melyet 18 órakor tesz még hangulatosabbá a Holló Együttes „A bor legendája„ c. zenés előadása. Ezt követően a színpadon a Los Andinos Együttes ad koncertet.
Szombaton két helyszínen folytatódnak a programok. A Sportpályán az Egyetértés SE szervezésében délelőtt a városrészek vetélkedőjére kerül sor, délután pedig kispályás városi kupamérkőzések zajlanak.
A városrészek vetélkedőjére 12 fős csapatok jelentkezését várjuk. Indulhatnak baráti társaságok és munkahelyi csapatok is. Jelentkezni lehet szeptember 19-ig személyesen ill. telefonon Schrenk Péternél (06/20-5590-590), elektronikus levélben az alábbi címen: egyetertes@piszkenet.hu. Várjuk a csapatok jelentkezését!
A Gerenday kertben 10 órától Városi Íjászkupát szervez a lábatlani Aranyszarvas Íjász Egyesület. Ugyanebben az időpontban a Gerenday Házba várjuk a kicsiket és nagyobbakat, ahol a Kincses Színház előadásában „A kisgömböc” c. mesejáték kerül bemutatásra.
Délután a hagyományos szüreti felvonulásra és bálra kerül sor a Nyugdíjas Hagyományőrző Klub szervezésében.
Ezen a napon 13 órától a Gerenday Kertben, a színpadhoz vezető úton, versenyautó kiállítás lesz, ahol kb. 10 db versenyről érkező autót lehet megtekinteni kívül-belül, ép vagy kicsit sérült állapotban.
Vasárnap folytatódnak a sportrendezvények meghívásos judokupával és lábteniszversennyel. A Duna-parton ötödik alkalommal kerül sor a hagyományos főzőversenyre, melyre a város és a környező településekről érkező csapatok jelentkezését várjuk. A szervezők korlátozott számban kedvezményes árú (900Ft/kg) marhahús pörköltcsomagokat biztosítanak. A versenyen bármilyen ételkategóriában lehet indulni. Nevezni előzetesen, vagy a helyszínen, ill. pörkölthúst rendelni Bartos Kálmánnál a 30/940-8703-as és Szakáll Lívinél a 20/319-7181-es telefonszámon lehet. Napközben a Duna-partra látogatóknak kedvezményes áron gulyást biztosítunk.

A nap folyamán gyermekprogramokkal, bohócműsorral, kisvonatozással várjuk az érdeklődőket. A Nagycsaládosok Egyesülete 12-14 óráig horgászversenyt hirdet gyermekek részére különböző korosztályokban. A résztvevőknek csak horgászbotot kell hozniuk.
A főzőverseny eredményhirdetését követően 18 órától Gerendás Péter ad koncertet a Duna-parti színpadon, majd a napot ill. a rendezvénysorozatot a VAMP Zenekar műsorával és máglyagyújtással zárjuk.

Hívjuk, várjuk Önöket erre a három napra, érezzék jól magukat a közösségi programokon!
Eső esetén a legtöbb program a Gerenday kertben felállított sátorban lesz megtartva, ill. a Duna magas vízállása végett a főzőverseny is a Gerenday Kertben lesz.


[ 2007.09.14. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-
-