nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Kulturális hírek / Idősek délutánja oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
június 2020
előre
Idősek délutánja
Igazi őszikéknek való időben, derengő napsütésben gyülekeztünk ismét egy meghitt délutánra.
A Hullám Vendéglőben szépen díszített, terített asztalokhoz helyezkedtek el városunk legidősebb korosztályához tartozók. Először a kellemes „duruzsolás” hangja töltötte be a termeket, hiszen régi ismerősök és részben új arcok is megjelentek, akik egymással szót váltottak, esetenként felidéztek régmúlt emlékeket. Dicséretet érdemel a „disznótoros” estebéd, ami szinte mindenki szája íze szerint készült. Az egymás szórakoztatásának egyedi eszköze, hogy a bátrabbak saját, vagy ismert költő verseit szavalták, mindenki örömére.
Azután Üveges Laci bácsi vette elő a szájharmonikáját, megadva az alaphangot az éneklésre.
Kis idő múlva, az előző évekből már jól ismert Zsolt, egy nagyobb harmonikával érkezett, olyan hangulatot teremtve, hogy többen még táncra is perdültünk.
Az órák elszaladtak, melyek alatt a hétköznapok gondjai feledésbe merültek, nem fájtak annyira a csontok, nem ropogtak az ízületek, volt dalolás, nevetés, kellemes kikapcsolódás. Még sötétedés előtt igyekezett mindenki hazaérni. A délután élménye mellett meglepetésként mindenki a Forest papírtermékekből csomaggal tért haza.
Az ünnepséget szervező Köz-Egylet tagjainak nevében megköszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat.
Akiknek személyesen nem adhattuk át jókívánságainkat, mert nem tudtak eljönni a rendezvényre, ezúton kívánjuk, hogy napjaik szeretetben és egészségben teljenek.

Bognár Györgyné

[ 2010.01.13. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-