nyitólap
webtérkép
mailküldés
keresés
vissza a főoldalra
Ön jelenleg a Városlakóknak / Aktualitások / Oktatási hírek / Gondolatok a drámatanításról oldalon áll
Városlakóknak
Feliratkozás hírlevélre
Eseménynaptár
vissza
június 2020
előre
Gondolatok a drámatanításról
Immár négy és fél éve folyik drámatanítás az Arany János iskolában  a művészeti oktatás keretein belül.


Általános pedagógiai gyakorlat, hogy elkötelezett, hivatásának élő tanárok kitalálnak, vagy újra rátalálnak elfeledettnek hitt, de annál hatékonyabb módszerekre. Az ellentábor azonnal rákezdi, hogy erre nincs elég pénz. A mi iskolánknak az a szerencséje, hogy a drámaóráknak a délutáni, választható és nem a délelőtti, kötelező tárgyak között találtunk helyet.  Ha tehetném, az ország minden általános és középiskolájában, minden évfolyamon kötelező tantárggyá tenném. Miért?  Mi pluszt ad ez a tantárgy tanulóinknak?
A dráma műfajába a humor, a komédia ugyanúgy beletartozik, mint a szomorújátét, a tragédia. Némi leegyszerűsítéssel azt is mondhatnánk, hogy olyan, mint az élet. Hol vidám és könnyed, hol meg keserű és nehéz. Ezért az élet tantárgyának is nevezhetnénk. Véleményem szerint soha olyan nagy szükség nem volt a dráma tanítására, mint manapság. (Pedig már nagy költőnk Csokonai Vitéz Mihály is tanított drámát.) Értékvesztett társadalmunkban, ahol nyolc házasságból öt válással végződik, a szülők tömegével veszítik el az állásukat, a felborult rendben ki törődik gyermekeink lelki stabilitásával? A dráma az a tantárgy, amely a gyermek egészséges felnőtté válását tűzte célul maga elé.
Az, az ember, aki nem csupán a pillanatnak szeretne élni, hanem tudatosan vállalja az emberi létet, legelemibb szükségletének és legnehezebb feladatának tekinti, hogy megtalálja élete értelmét. Köztudott, hogy sokan, akiknek ez nem sikerül, elvesztik életkedvüket, és lemondanak a keresésről is.
Az élet értelmének felismerése nem hirtelen következik be, egy bizonyos életkorban, és nem is az évek számán alapuló érettség hozza magával. Ez hosszú fejlődés eredménye: minden életkorban keressük, és minden életkorban meg is találunk valamit az élet értelméből - szellemi képességeink mindenkori fejlettségének megfelelően. Ha az élet értelmét keressük, hinnünk kell abban, hogy fontos feladataink vannak az életben. Erre az érzésre feltétlenül szüksége van mindenkinek, aki elégedett akar lenni önmagával és a munkájával. Ha nem akarjuk magunkat kiszolgáltatni az élet szeszélyeinek, ki kell fejlesztenünk belső erőforrásainkat; érzelmeinknek, képzeletünknek és intellektusunknak támogatniuk és gazdagítaniuk kell egymást. Értelmünk fejlesztéséhez pozitív érzéseinkből merítünk erőt, az előttünk álló elkerülhetetlen viszontagságok során pedig csak a jövőbe vetett hitünkre támaszkodhatunk. Mindezekhez szolgáltat nagyon jó alapokat a drámatanítás.
Pedagóguspályámon eltöltött éveim száma tette számomra világossá, hogy a gyermekeknek nem lenne szükségük különösebb segítségre, ha úgy nevelnék őket, hogy értelmét lássák életüknek.
Elsősorban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy az élet mely tapasztalatai fejlesztik ki a gyermekben a képességet, hogy megtalálja élete értelmét, és általában több értelmet lásson az életben. Ebből a szempontból a szülők vagy gondviselők hatása a legjelentősebb. Fontosságban ezután következik a gyermeknek megfelelő módon átadott kulturális örökség. A kicsiny gyermekhez ezt a tudást az irodalom közvetíti a legjobban. A gyermekirodalomban, néhány kivételtől eltekintve, nincs gazdagabb és tartalmasabb olvasmány, mint a népmese. A gyermek élete minden pillanatában érintkezik azzal a társadalommal, amelyben él, minden bizonnyal meg fogja tanulni, hogyan alkalmazkodjon körülményeihez, feltéve, ha belső erőforrásai ezt számára lehetővé teszik. Órai beszélgetéseinkből kiderül, hogy a gyermek gyakran érzi életét kuszának, és ezért különösen rászorul arra, hogy megértse, hol a helye ebben a bonyolult világban, ahol neki valahogy boldogulnia kell. Szüksége van továbbá- és ezt manapság aligha kell külön hangsúlyozni- erkölcsi nevelésre, amely finom eszközökkel mindig csak burkoltan jelzi számára az erkölcsös viselkedés előnyeit. Az ilyen kézzelfogható mondanivalót a gyermek a mesékben találja meg. A felnőtté válás során a gyermeknek jó néhány pszichológiai problémát kell megoldania, ezekhez észrevétlenül is segítséget kap a meséktől.
Sok mese kezdődik például az egyik szülő halálával; ezekben a szülő elvesztése jelenti a legkínzóbb problémát, mint ahogy a való életben is ezt a legnehezebb elviselni. A mesehős azonban az ilyen szituációkban is bátran megállja a helyét, nem burkolózik önsajnálatba, nem fogyaszt alkoholt, nem csúszik ki a talaj a lába alól, hanem elindul az életbe és megállja a helyét. Más történetek arról szólnak, hogy az öregedő szülő elérkezettnek látja az időt, hogy átadja a helyét az új generációnak. De az utódnak előbb be kell bizonyítania, hogy rátermett és méltó a bizalomra. A mese minden szituációt leegyszerűsít. A mesealakok nem ambivalensek, nem egyszerre jók és rosszak, mint minden élő ember. A mesékben ugyanaz a szélsőség uralkodik, mint a gyermeki gondolkodásban. Minden ember vagy jó, vagy rossz, nincs átmenet. A mesehős egyedül vág neki viszontagságos útjának, bátran szembeszáll a problémákkal és a küzdelmekből győztesen kerül ki. Jutalmul megkapja élete párját és aztán vele boldogan él, míg meg nem hal.
A mai gyermek már nem a nagycsalád biztonságos közegében nő fel (szerencsés, ha a nagyszüleit legalább hétvégén láthatja). Ezért még fontosabb, hogy megismerjen olyan hősöket, akik egyedül vágnak neki a világnak, bíznak magukban, és a helyes utat követve, meg is találják biztos helyüket a világban.
Mindezeket figyelembe véve, óráinkon a mesékkel való ismerkedést tartom a legfontosabbnak. Nem csak mesélünk, hanem el is játszunk évről évre jó pár mesét. Ezeket időnként még színpadon is bemutatjuk, közönség előtt. Emellett játékos gyakorlatok sorozatával tudatos képesség és készségfejlesztés történik az órákon, amiből a gyermek csupán a játékot észleli, miközben fejlődik. Fejlesztjük az érzékelést, a memóriát, a gondolkodást, a kreativitást, a mozgást, a beszédet.
Minden évben színházi bérletünk van, és színvonalas meseelőadásokat láthatunk. (Ebben a tanévben terveink szerint legalább hat előadást.) A gyermek életkorától függően mindig mást és mást ért meg a meséből, ezért mást ért belőle egy hatéves, és mást mond egy 14 évesnek. Soha nem magyarázzuk meg a meséket, csak hagyjuk őket hatni a tudatra és a tudatalattira.
Nagy felelőssége van a szülőnek és a pedagógusnak egyaránt a mesék válogatásában. Ebben a profitorientált világban sok mesekönyvnek álcázott kacatot is megpróbálnak rásózni a vásárlókra. Vigyázzunk, hogy ezen a téren is minőséget válasszunk, mert minden jó szándékunk ellenére többet árthatunk, mint használhatunk, ha mellényúlunk. Bátran ajánlhatom, hogy menjünk fel a padlásra, és hozzuk le a nagyi jól bevált mesekönyveit. Válasszuk a klasszikusokat; Jancsi és Juliskát, Csipkerózsikát, Hófehérkét és társait. Hagyjuk, hogy a gyermek ezek közül bátran válasszon pillanatnyi érdeklődésének megfelelően.
Meggyőződésem, hogy azok a tanulók, akik az évek során részt vettek a drámaórákon olyan magabiztosságot, tudatosságot, és hitet kaptak és kapnak tarsolyukba, ami a felnőtté váláshoz elengedhetetlen.
 
Jó mesélést és önfeledt perceket kívánok minden kedves szülőnek és gyermeknek!
 
 
Kovácsné Jószai Irén
drámatanár    


[ 2009.02.15. ]
MEGOSZTÁS:

A törlés használata

A hozzászólás végén látható egy új gomb, mellyel a fórum önmoderálását szeretnénk segíteni. A moderálandó hozzászólás betűszíne pirosra vált a gombra kattintás előtt.

A törlés gomb segítségével bárki sértőnek jelölhet egy hozzászólást. A sértőnek jelölt hozzászólások kisebb betűvel látszanak, és halvány piros a hátterük. Ha egy hozzászólásra 4 törlési igény érkezik eltérő IP címekről, az automatikusan lekerül az oldalról, azaz moderálásra kerül. A gomb után látható számok az eddigi törlési igények számát mutatják a moderálási limithez képest.


Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások!
Kapcsolódó képek